A MU Színház programjai az Eleven Tavasz 2021 során
Központi program

2021. 06. 04-06.

A MU Színház programjai az Eleven Tavasz 2021 során


MU SZÍNHÁZ PROGRAMOK
 
Atelier 21220 // LA POMME DE VIE
performansz
Időpont: június 4, 20.30h (45 perc)
Helyszín: BBB KultPont és Közösségi tér: 1111 Bartók Béla út 46
A performansz során a fókuszban maga a szobrászati alkotás folyamata áll. A direktöntéses technika kiindulópontját jelen esetben – a hagyományos munkamenettől eltérően, amikor is az elkészített agyagszoborról veszünk mintát – élő modellek (egy női és egy férfi táncművész) jelentik. Az élő modelleken túl a folyamat különlegessége, hogy a táncosokról való mintavétel során az alkotói szabadsággal élve a szobrász olykor intenzíven „bontja” a formát, kihagy részeket, vagy épp hozzáépít, miközben az anyag (orvosi gipsz) adta lehetőségek keretein belül igyekszik a lehető legvékonyabb hártyát létrehozni, hogy az igazi negatív helyett pozitívként - mintegy második bőrként – másolja a modelleket. A táncosok mozgásukkal tovább fragmentálják, majd levedlik ezt a pozitív-negatívot, s így alakul ki az új viszony a „gipszbőr” részei között. Távolról a forma káoszt mutat, de a részekben felismerhető valós emberi formák lenyomata a nézőben perceptív képeket is szül, közelről a fragmentek egymáshoz való viszonya új illúziókat eredményez.
"Az Atelier 21220 alkotóműhelyt 2017-ben alapított Cserepes Gyula koreográfus, performer azzal a céllal, hogy az előadóművészet fogalmának át- és újragondolása által olyan egyedi és eredeti előadásokat hozzonak létre, amelyek az előadó és a befogadó között húzódó határ eltörlésére törekszenek. További részletek: www.atelier21220.com
STÁBLISTA
Előadóművészek: Cserepes Gyula, Egyed Beáta
Szobrászművész: Csasznyi Dénes
Zene: Januš Aleš Luznar (Yanoosh)
Producer: Atelier 21220
 
Góbi Rita: Tükör mögött
helyspecifikus előadás
Időpont: június 6., 17h (20 perc)
Helyszín: Defo Design Labor: 1111 Bartók Béla út 20.
"Visszanyúlunk 2008-ba amikor Pécsett a POSZT off-programjában, majd Szegeden a Thealter Fesztiválon, Brüsszelben, Finnországban, Szerbiában nagy sikerrel szerepelt e produkció.
""A világ: tükör. A tükör ferde szög s amit megmutat, nem is az én, hanem a maszk. A maszk se nem az Én, se nem a Te. Nem az ember és nem a világ. Az áll a tükör előtt, aki nem képes mást látni, mint önmagát. De nem önmagát látja, hanem a maszkot. Mert a tükör nem igazat hazudik, hanem hazugot. Nem a tükröt kell összetörni, hanem azt, ami a tükörben van: a bálványt."" (Hamvas Béla)
A darab során a belső tánc és a külső hang találkozása lesz látható és hallható, amelyet egy külső erő – egy képzőművész – fog folytatni, lezárni és eltakarni.
Táncművészek: Frank Rebeka, Szeles Ildikó, Sinthavong Zsófia, Góbi Rita                               
Koreográfus: Góbi Rita
Festőművész: Pinczehelyi András, Zene: Szegő Dávid, Jelmez: Marie Gourdain (FR)
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, MOHA – Orkesztika Alapítvány, gaborgobi.com
 
Oberfrank Réka: KirakArt Project
installáció
Időpont: Június 4, 11.30h (30 perc)
Helyszín: Hadik Kávéház: 1111 Bartók Béla út 36
"Az installációt a fogyasztói társadalom ihlette, ezen belül is az elmúlt bő év karantén időszaka, amikor szinte minden az online térben zajlott. Oberfrank Réka 2020-i szólója is érinti ezt a kérdést. A Topx vol.1. Dear 21st century! című táncszínházi munka egy szeletének helyspecifikus megjelenése lesz látható a Kirakart project keretében. A teljes szóló a Mu Színházban lesz megtekinthető a 2021/2022-es évadban, ahova szeretettel várjuk vissza nézőinket.
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Partner: Műhely Alapítvány, Katlan Csoport"
"Oberfrank Réka szabadúszó táncos és alkotó. A Budapest Kortárstánc Főiskolán BA kortárstánc művész és MA táncpedagógus diplomát, valamint külföldi tapasztalatokat is szerzett a koppenhágai The Danish National School of Performing Arts-ban, valamint a spanyol CobosMika Seeds Formációban. Három éve tért haza. Azóta kisebb-nagyobb projektekben olyan társulatokkal és táncos alkotókkal dolgozott együtt, mint a Flying Bodies, Collective Dope, Cipolla Collectiva, Cie Ooops, a Tünet Együttes, valamint Horváth Nóra, Lévai Viola, Kelemen Patrik és Bakó Tamás. Két éve kezdett el rendszeresen tanítani a Műhely Alapítványnál. Ezen kívül gyerekeknek is tart kreatív, mozgás alapú foglalkozást óvodában.
 
Makra Viktória: Ledpuppets
Fény-Báb-Színház
Időpont: június 4., 20.30h (20 perc)
Helyszín: Hadik Kávéház: 1111 Bartók Béla út 36
"Hatalmas világító plasztik bábok, mesebeli utazás a fény és árnyék világába ez a Ledpuppets formáció, mely egy izgalmas és örömteli útkeresés a bábszínház, a performansz, és a látványszínház határmezsgyéin.
"Makra Viktória vagyok, 2013-ban végeztem a Színház-és Filmművészeti Egyetem színművész-bábszínész specializáció szakán, azóta független színházi alkotóként dolgozom itthon és külföldön egyaránt. Rengeteg műfajban kipróbáltam már magam. Az idézet, ami a legközelebb áll hozzám: ""-Vallj színt! rivallják. -Szivárvány...suttogom."" /Fodor Ákos/ 
bábművészek: Makra Viktória, Lendváczky Zoltán
bábtervező és kivitelező: Remsey Dávid
 
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ PROGRAMOK
 
Kiss Julcsi: Kortárs barbárok
installáció
Időpont: június 5-6. (nonstop)
Helyszín: BBB KultPont és Közösségi tér: 1111 Bp., Bartók Béla út 46
Macbeth. A középkori Skóciában játszódó Shakespeare-darabból készült előadásban a vérontásért felelős királyi család és a főurak öltözetében a hagyományos skót viseleteket ötvöztünk a lovagi páncélzat elemeivel. A bőrből készült csatos kiltek, a mellkast védő vértek egy tradicionális, harcos világot jelenítenek meg. A színpadon ez keveredik a mai business-világ öltönyös képviselőinek jól vasalt fehér ingjeivel, nyakkendőivel. Az egymás mellett jelen lévő korok, stílusjegyek nemcsak szereplőnként, de az egyes karakter öltözetén belül is keverednek. Ez az eklektikus látványvilág a kirakatba kerülve újabb kontextust kap.
fotó:
https://drive.google.com/file/d/10SR2R3YzmdURruZ6CyeSlWwEbFOo_7IW/view?usp=sharing
facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1435718816772431?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22surface%22%3A%22page%22%7D]%7D
 
Sóhaj zene
Mozgás improvizáció Sáry László azonos című kompozíciója mentén
Időpont: június 5. 20.00 és 6. 20.00 (10 perc)
Helyszín: Hadik Kávéház: 1111 Bp., Bartók Béla út 36
Az I. éves fizikai színházi - rendező - koreográfus osztály hallgatói: Kondákor Panka, Hevesi Fanni, Tarjányi Liza, Bari István, Csáki Benedek, Regős Simon, Kiss Diána Aida, Lehel Vilmos, Juhász Tibor, Babinchák Atanáz, Ferenczy Nagy Bogi, Hrapka Zsófi, Gálhidy Gizi. Osztályfőnök: Horváth Csaba
"Horváth Csaba koreográfus rendező, a Forte Társulat vezetője tíz éve indította színházrendező-fizikai színházi koreográfus szakot az egyetemen.. Kezdetben bizonyos szempontból úttörő feladatot kellett elvégezniük az oktatás során, de a tapasztalatok azt mutatják, a fizikai színház elnevezés azóta egyre ismerősebben cseng, a műfaj lehetővé tesz és generál egyfajta átjárást a prózai színházművészet, a zeneművészet és a tánc között.
A tettre kész társaság mozgás etűdökkel lepi meg a járókelőket a Szatyor bár kirakatait hasznosítva.
 
facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/733891943949186?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22surface%22%3A%22page%22%7D]%7D
 

Elevenedés - Fesztiválozz velünk online!