Takács Anett / #PO Island
Központi program

2019. 12.05

Takács Anett / #PO Island


2019-ben a Három Hét Galériát Takács Anett képviselte a Sziget Fesztivál ArtZone-jában. A fesztivál egy hete alatt a művésznő közel 200 emberrel együttműködve alkotta meg azt a munkát, amely most egy installáció formájában látható.
A fesztiválozóknak lehetőségük volt a művésszel közösen alkotni és segíteni az ő munkáját. Takács Anett munkásságát meghatározza a paralelogramma által létrehozott geometrikus szerkezeti háló, mely ezúttal egy közösségi alkotássá vált. A majdnem 3000 paralelogrammát a résztvevők piros, sárga, kék és fekete színekkel festették meg, mely egy utalás a mondriani színhasználatra, a galéria és az ArtZone idei tematikájára. A most látható kiállítás egy helyspecifikus installáció, mely a fesztiválokon felépített sátrakat idézi, azt a környezetet, melyben létrejött a műalkotás.
A projekt egyik célkitűzése volt kihasználni a művészet közösségépítő erejét és azáltal egy diskurzust kezdeményezni a résztvevők között.
A megnyitón zenél: Siaga

További részletek >>

Elevenedés - Fesztiválozz velünk online!